Gépműhely-árazás: mennyibe kerül valójában egy gépóra?

Kérdezz meg egy gépműhelyt, hogyan áraz be egy alkatrészt, és a válasz többnyire két szám lesz: az anyagköltség és az óradíj. Az anyagköltség grammra pontos. Az óradíj viszont egy szám, amit valaki pár éve kitalált, aztán néha igazítottak rajta, amikor már túl alacsonynak tűnt.

Pedig az árajánlat nagy részét ez az óradíj viszi el, mégis alig számolja újra bárki a műhely valódi költségei alapján. Amikor mégis megtörténik, általában két dolog derül ki: a gépre sokkal több üzemórát feltételeznek, mint amennyit ténylegesen dolgozik, az átállási időt pedig gyakorlatilag ingyen adják.

Indulj ki abból, hány órát fut valójában a gép

Egy gép, amely „rendelkezésre áll” havi 22 napon napi 8 órában, papíron 176 órát jelent. Itt kezdődik a hiba, mert ez nem azt mutatja, hány órán át forgácsol ténylegesen az orsó. Le kell vonni a karbantartást, a szerszámcseréket, azokat a reggeleket, amikor anyagra vártok, a rendelések közötti üresjáratokat, valamint a selejtes és újragyártott darabokat.

A legtöbb kisebb műhelyben a reális szám valahol a névleges kapacitás 45–65%-a között van. 55%-kal számolva a 176 órából 97 produktív óra lesz. A műhely összes fix költségét 97 órán kell kitermelni, nem 176-on — vagyis a 176 órára épített óradíj már minden más költség előtt majdnem a felével alacsonyabb a kelleténél.

Építsd fel a gépóradíjat

Vedd számba mindazt, amit a műhely havonta akkor is kifizet, ha épp nincs rendelés: bérleti díj, áram, a gépkezelő bére, biztosítás, könyvelés, szoftverek, hitel- vagy lízingdíjak a gépekre. Tegyük fel, hogy ez havi 246 000 egy kétgépes műhelyben.

Ha a két gép együtt 194 produktív órát ad ki (97-et gépenként), akkor az egy gépórára jutó fix költség 246 000 ÷ 194 ≈ 1 270. Ennyibe kerül egy óra még azelőtt, hogy egy gramm fémhez vagy egyetlen maróhoz hozzányúltatok volna.

Ehhez add hozzá az óránkénti változó költséget: szerszámkopás, hűtőfolyadék, a forgácsolással arányosan növekvő áram, valamint a fogyóeszközök arányos része. Egy átlagos munkánál ez anyagtól függően további 180–350 lehet óránként. Így egy gépóra valódi alsó határa nagyjából 1 450–1 620 — minden ez alatti ajánlat olyan munka, amelynek elvégzéséért végső soron a műhely fizet.

Az átállás a kis szériák rejtett fele

A kis szériás árazást leggyakrabban az átállási idő borítja fel. Két óra programozás, befogás és első darabos ellenőrzés ugyanannyiba kerül 5 darabos és 500 darabos rendelésnél is — mégis szinte mindig úgy árazzák, mintha ez az idő eltűnne.

Vegyünk egy munkát 2 óra átállással és darabonként 6 perc forgácsolással. 10 darabnál ez 2 óra átállás + 1 óra forgácsolás = 3 gépóra 10 darabra, vagyis 0,3 óra darabonként. 200 darabnál 2 + 20 = 22 óra 200 darabra, azaz 0,11 óra darabonként. Ugyanaz az alkatrész kis szériában majdnem háromszor annyiba kerül darabonként, és az ezt figyelmen kívül hagyó egységes árlista minden rövid futáson pénzt veszít.

A megoldás nem bonyolult: az átállást külön soron kell árazni, vagy olyan minimális rendelési értéket kell meghatározni, ami fedezi. Mindkettőt könnyebb megindokolni az ügyfélnek, mint egy önkényesnek tűnő árat.

Nem az anyagon kell megkeresni a hasznot

A műhelyek gyakran az anyagra tett felárral próbálják kihozni a számokat. Ez ritkán működik: az anyag az ajánlatnak az a része, amit az ügyfél könnyen ellenőriz, ezért a felár látható és vitatható, miközben a gépóra — ami valójában eltartja a műhelyt — továbbra is túl alacsony marad.

Az anyagot érdemes a beszerzési árhoz közel, a kezelési költséggel és a hulladékkal együtt árazni, a fedezetet pedig oda tenni, ahol az érték van: a gép és a gépkezelő idejébe, amellyel az ügyfél nem rendelkezik. Ugyanez a logika, mint amikor a közvetett költségeket beépíted az óradíjba.

A kihasználtságot figyeld, ne csak a rendelésállományt

Mivel az óradíj a produktív óráktól függ, a kihasználtság nem termelési, hanem pénzügyi mutató. Egy hónap, amikor a gépek 55% helyett csak 40%-on futottak, nemcsak kevesebb termelést jelentett — hanem körülbelül harmadával megemelte minden eladott óra valódi költségét, miközben az abban a hónapban kiadott ajánlatok még a régi feltételezésre épültek.

A ledolgozott órák és a rendelkezésre álló órák havi szintű követése tartja reálisan az óradíjat. Azt is megmutatja, hogy egy gyengébb hónapra több értékesítés vagy kevesebb gép a válasz.

Hol kezdd

Számold össze egy hónap valódi orsóidejét — ne a beosztást, hanem a tényleges órákat. Add össze a havi fix költségeidet, és oszd el ezzel a számmal. Ezután vedd elő a három legutóbbi ajánlatodat, és ellenőrizd őket az így kapott óradíjjal, az átállást pedig tedd külön sorra. A legtöbb műhely talál legalább egy visszatérő ügyfelet, akinek a rövid ismétlődő szériáit évek óta saját zsebből finanszírozza.

A Finmapben gépenként és rendelésenként látod a költségeket, így az óradíj többé nem egy emlékezetből előhúzott szám. Próbáld ki ingyen 7 napig.