Kihasználtság és számlázható órák sablon
A sablon összeveti azokat az órákat, amelyeket kifizet, azokkal, amelyek eljutottak egy ügyfélszámláig — emberenként külön. A két szám közötti különbség adja az árlistája alatti padlót, és a legtöbb szolgáltató cégnél jóval nagyobb, mint a tulajdonos gondolná.
Minden szolgáltató cégben kétféle óraköltség létezik, és összekeverésük sokba kerül. Az első a kifizetett óra költsége: a bérköltség elosztva a megvásárolt órákkal. A második a számlázható óra költsége: ugyanaz a bérköltség elosztva csak azokkal az órákkal, amelyekért egy ügyfél fizetni volt hajlandó. Ötven százalékos kihasználtságnál a második szám a duplája az elsőnek, mert minden eladatlan órát egy eladott visz a hátán. Az első számra épített árlista minden projekten pénzt veszít, miközben költségfedezőnek látszik.
A kihasználtságot könnyű teljesítményjegyként olvasni, és ez hiba. Ezen a lapon rendszerint éppen azok szerepelnek a legrosszabbul, akik behozzák a munkát, megtartják az ügyfelet és nem engedik félresiklani a projekteket. Ebből semmi nem kerül rá egy jelenléti ívre. Az alacsony számot arra vonatkozó kérdésként olvassa, hogy mire való annak az embernek a hete, nem ítéletként arról, megéri-e a fizetését.
A másik oldali csapda az, ha a magas kihasználtság célként jelenik meg. A csapat 90 százalékra tervezése elveszi azt a tartalékot, amely felfog egy betegszabadságot, egy késve érkező briefet vagy egy határidőt eltoló ügyfelet — és az ebből következő túllépések többe kerülnek a megnyert óráknál. A Finmap a bevételt és a bérköltséget keletkezésük közben állítja egymás mellé, hogy a kihasználtság tervezési adat maradjon, ne pedig évente egyszer összerakott szám, amikor már elromlott valami.
